Aprólékos munka eredménye az iPhone 7 üvegfólia

Megrendelhető az iPhone 7 üvegfólia
Megrendelhető az iPhone 7 üvegfólia

Az utcán sétálva, a kényelmes hűvös szobában ülve vagy egy hegyi túra alkalmával nagy hasznát vehetjük a mobil készülékünknek. Nem csak telefonálni tudunk rajta, hanem az internetet is bebarangolhatjuk segítségével, valamint irányjelzőként is alkalmazhatjuk. Sajnos azonban számítani kell arra, hogy bármikor történhet valami, ami során sérülés következik be. Ezeknek az eseteknek az elkerülésére az iPhone 7 üvegfólia nagy előnyt biztosíthat. Ez a termék egy speciális technológiával létrehozott anyag, amelyiknek feladata, hogy az amúgy nagyon sérülékeny képernyőt megóvja a karcolástól és ütésektől.

Erre nagy szükség van, hiszen enélkül rövid idő alatt ismételt telefonvásárlásra vagy képernyő cserére kerülhetne sor, ami szintén nem olcsó mulatság. Az iPhone 7 üvegfólia csupán pár ezer forintba kerül, de haszna felbecsülhetetlen. A 9H keménységű edzett üvegréteg eloszlatja a nyomást, így lecsökkenti a sérülés kockázatát. A kijelző fényerejének 99 százalékát átengedi, így szinte teljesen észrevétlenül fejti ki pozitív tulajdonságát. Bármerre is járunk, legyen az egy kellemes park vagy éppen egy kemény túra, az iPhone 7 üvegfólia megteszi, ami tőle telik.

Azért tegyünk meg mindent, hogy elkerüljük a nagyobb ütéseket, de amennyiben ez nem megoldható, a termék különleges háromrétegű szerkezetével elnyeli és eloszlatja az energiákat. A tervezők jól tudják, hogy bár a modern mobilok rengeteg mindenre képesek, az ellenállásuk nem a leghatékonyabb. Pontosan ezért lettek kifejlesztve a különböző tokok és az iPhone 7 üvegfólia termékek is. Elölről és hátulról is olyan burkolatba csomagolható a telefon, ami képes hosszú távon hatékonyan óvni a készüléket.

Az interneten ezek gyorsan és egyszerűen beszerezhetőek, így még a lábunkat sem kell kitennünk otthonról. Érdemes alaposan megválasztani a típust, hiszen az sok időn keresztül fog hatékonyan szolgálni. Ne feledjük, egy új mobil mellett megéri gondoskodni az iPhone 7 üvegfólia beszerzéséről is. Pár ezer forintért hatékony és divatos tokokat, valamint fóliákat szerezhetünk be.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás