A gránitot nem nagyon kell népszerűsíteni az emberek körében.

Gránit
Gránit

Ha az ember az udvarában építeni szándékozik valamit, amihez kelleni fog valamilyen kövezet, akkor szinte biztos, hogy a gránit neve elő fog kerülni. Ez a kő ugyanis megkerülhetetlen akkor, ha a szabad ég alatt kell lépcsőt, ablakpárkányt, kerítést stb. építeni. Persze a gránitot nem csak kint, de bent is előszeretettel alkalmazzák. Ennek az az oka, hogy a gránit szerkezete olyan, hogy az eltérő nagyságú és keménységű szerkezeti szemcsék miatt nem lesz képes a víz beszivárogni a gránit belsejébe, s nem tud ott megfagyni. A kintre szánt anyagoknál mindig ez az egyik kritikus pont. A másik a tartósság, de a gránitot ezen a téren sem kell félteni, ugyanis (szintén a szerkezetének köszönhetően) parádés kopásállósággal rendelkezik. Aki gránitot vásárol, az nem pár évre, hanem jó pár évtizedre választ magának követ, így aztán még az unokáink is élvezhetik azt a gránitlépcsőt, amit mi építtettünk. A gránit nem igényel túl sok törődést, viszonylag alacsony a karbantartási igénye. így ha Önnek egy jó megjelenésű, nagyon kemény kőre lenne szüksége, amit nem kell félteni a fagytól, akkor a gránit lesz az az időtálló befektetés, amit keres! Nézzen el az ID&P oldalára, s tájékozódjon!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás