A weblapszerkesztés és a szövegszerkesztés világa

Szövegszerkesztéssel szinte mindenki foglalkozik, nap mint nap, ezért a szövegszerkesztő programok meglehetősen elterjedtek és ismertek. Ugyanakkor, ne higgyük azt, hogy ezekről a szövegszerkesztő programokról sok mindent tudunk, mert a felületük egy bizonyos részén kívül, mást nem igazán ismerünk. Nem kérdéses tehát, hogy van még mit tanulni ezen a téren is, pláne, ha HTML szerkesztő programokról van szó. Ez természetesen igaz a képszerkesztő programokra is, amelyeket szintén sokat használunk, de általában csak az egyszerűbb funkciókat. Pedig az itt felsorolt programok meglehetősen széles palettája olyan lehetőségeket kínál akár a hétköznapi emberek számára, amelyek az informatika csúcsát jelenthetik. Gondoljunk csak a kiválóan megszerkesztett weboldalakra, amelyeken csodás képek, illetve megfelelően formázott szövegek találhatóak. Mindez, az itt felsorolt programok segítségével válik valóssággá, s ez kétségtelen. A weblapszerkesztés manapság már egyszerűbb, mint régen, de a képszerkesztő, vagy HTML szerkesztő programok is jóval átláthatóbb kezelőfelülettel rendelkeznek, így a használatuk elsajátítása gyors és zökkenőmentes lehet. Éppen ezért fontos, hogy az emberek megismerjék és kihasználják azokat a lehetőségeket, amelyek ezekben a programokban rejlenek. Számtalan hasznos alkotás valósítható meg a segítségükkel, ami az informatikát művészi szintre emeli világszerte. A megfelelő képszerkesztő, vagy szövegszerkesztő programok kiválasztása persze egy teljesen más kérdéskör, ugyanakkor az tény, hogy nem nagyon nyúlhatunk mellé, mert ezek a szoftverek egyre kifinomultabbak és jobbak.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás