Adobe Dreamweaver, több mint HTML szerkesztő

Ha egy igazán jó HTML szerkesztő programot szeretnénk használni, akkor az Adobe Dreamweaver, vagy közismertebb nevén, csak Dreamweaver, kiváló lehetőséget jelenthet számunkra. A program fontos tulajdonsága, hogy WYSIWYG szerkesztővel is rendelkezik, így a vizuális és kódolási felületet is tisztán láthatják a felhasználók. Vagyis, a programozási felület mellett, használható a vizuális oldaltervezés is, s ez meglehetősen megkönnyítheti a felhasználók munkáját! Továbbá, a Dreamweaver fontos tulajdonsága az is, hogy az adott kódrészleteket elrejtheti a szerkesztők elől. Ez azért fontos, mert a szoftvert így azok is használhatják, akik nem rendelkeznek különösebb programozási tudással és tapasztalattal. Vagyis az Adobe Dreamweaver segítségével a hétköznapi ember is bármikor megtervezheti a saját weboldalát, s ez mindenképp egy fontos jellemzője a szoftvernek. Ugyanakkor, ne feledjük el ezt sem, hogy ha a Dreamweaver használata a HTML kódok elrejtésével történik, a kódrészletek nagyobbak lesznek, így az oldalak lassabban töltődnek majd be. A Dreamweaver első verziója 1997-ben látott, napvilágot, amit 1998-ban már a Dreamweaver 1.2 követett. Azóta számtalan verzió megjelent a szoftverből. Legutóbb, 2012 áprilisában találkozhattunk a Dreamweaver CS6 verzióval, ami már meglehetősen modern és hatékony kivitelben látott napvilágot. Az Adobe Dreamweaver tehát, kiváló lehetőséget biztosíthat a programozóknak, de természetesen azok számára is, akik kisebb tudással ugyan, de saját weboldalt szeretnének tervezni!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás